vasárnap, szeptember 06, 2009

Krémes túrós torta - sütés nélkül

Pár nap múlva lejárt volna a túró szavatossága, ezért gyorsan ki kellett találni mi legyen vele...De nem sima túróm volt itthon, hanem krémes túró, ami igazából tortakrém készítéséhez az igazi. Sütni viszont nem volt kedvem... Aztán jött az ihlet, olvastam valahol, hogy kukoricapehelyből és csokiból készül tortaalap. No, több se kellett, már melegítettem is a 10 dkg étcsokit, hozzákevertem kb. 15 dkg natúr kukoricapelyhet. Ezt egy kapcsos tortaforma aljába belesimítottam, majd ment a hűtőbe egy kicsit összeállni. Ezután elővettem a krémes túrót, hozzákevertem 4 evőkanál porcukrot, egy csomag vaníliás cukrot, valamint egy kevés tejben feloldott kb. egy evőkanálnyi zselatint. Ezt a krémet elkezdtem a torta alapra rétegezni, közben gondoltam egyet és a fele krémnél abbahagytam a rétegezést , darabos meggylekvárt (házi készítés) rakosgattam még rá elszórtan, majd a maradék túrókrémmel befedtem. Vissza a hűtőbe, aztán lehet is kóstolni :)
Kicsit lágy lett a krém, de nem volt zavaró, bár az is lehet, hosszabb ideig kellett volna hűteni... :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése